Törzsv-kartya.jpg

A tavaly sokak által kitöltött kérdőív egy újabb hasznos eredményét akarjuk most felhasználni. Kedvezni akarunk azoknak, akik komolyan gondolják a Búzafűlépor fogyasztását, egyúttal meg akarjuk köszönni kitartó fogyasztóinknak a megtisztelő hűséget. Ezért bevezettük a Törzsvásárlói programot, ami számos előnyt nyújt.
Először is a legjobb hír: most még kedvezőbben lehet hozzájutni 1200 ml porított búzafűléhez!
Másodszor: Nem kell többet bajlódni az adatok kitöltésével minden egyes vásárláskor.

A programban való részvételhez nem kell mást tenni, mint ingyenesen, minden kötelezettség nélkül, fél perc alatt regisztrálni, itt. A kedvezőbb vásárláshoz pedig mindössze el kell érni egyszerre vagy gyűjtögetve a 29000 Ft-os összeget.
A kedvezmény onnantól kezdve dobozonként 1000 Ft-os megtakarítást jelent.
És ez még nem minden! Ha valaki összeáll az ismerőseivel és egyszerre legalább 89000 Ft értékben vásárol, akkor a törzsvásárlói árból további 6%-ot tud lecsippenteni az adott vásárlás esetében.
A hab a tortán pedig az, hogy a 24 ezer forint feletti vásárlásokat továbbra is ingyenesen szállítjuk ki.

A rendelés során az automatikus adatkitöltő működéséhez nem kell mást tenni, mint a felhasználói fiók Adataim menüjében található pár űrlapot igény szerint kitölteni. Ettől kezdve a program ez előre beállított kedvenc kiszállítási helyeket és adatokat automatikusan kitölti.

Persze fontos, hogy a rendelést mindig bejelentkezve adjátok le.

Itt a blogbejegyzés végén még elárulhatok egy műhelytitkot is. Méghozzá azt, hogy az ominózus kérdőívből nyert jó ötleteknek még mindig nincs vége. Legalább még egy meglepetést tartogatunk a tarsolyunkban, amit hamarosan ugyancsak megosztok veletek. :)

Ha kíváncsiak vagytok az Törzsvásárlói program összes előnyére, akkor azokat itt megtaláljátok.

Regisztrálni és élni a lehetőséggel pedig itt tudtok.

 

Címkék: búzafűlé búzafűlépor Törzsvásárlói program

wheatgrass-juice2.jpgAz előző részben eljutottunk odáig, hogy mákdarálóval kinyertük a zöld nedűt.

Itt a vége felé azonban mindenképp tisztázandó, hogy a mákdarálónál vannak jóval hatékonyabb préselők, így jobb kihozatal érhető el. Azonban kerüljük a gépit, mivel a közben keletkező hő bomlasztja a hatóanyagokat. Így nincs mese, nekünk kell ezért izomerővel megküzdeni, vagy egy hűtéssel ellátott préselőt venni, aminek nem akarjuk tudni az árát.

De ne felejtődjön el az a dicsőséges tény, hogy van egy adag levünk, amit rögtön gallér mögé rejtünk, és jól meg is lepődünk.
Véleményt nem mondok, csak annyit, hogy maradok a Búzafűlépor kapszulánál, és amúgy meg mindenki próbálja ki maga és döntsön az élmények milyenségéről.

Az eddigi folyamatokat bárki megteheti otthonában – persze ha van hozzá elegendő helye 16 tálcának -, ami nem azt jelenti, hogy 16 naponta lesz egy pohárnyija, hanem azt, hogy minden nap kell új földet használni, áztatni, csíráztatni, vetni, letakarva várni, megküzdeni betegségekkel, megint várni, aratni, préselni, és végül megszokni a nyers ízt. Szóval úgy játszani naponta búzafű termesztéssel, mint a tányérpörgető bohóc.

További tudnivalók, hogy a levágott füvet pár napnál tovább nem lehet hűtőben tárolni, a kipréselt lét pedig fél óránál. A lefagyasztáshoz pedig speciális körülmények kellenek, és az is csak pár hónapig használható, így a kirándulásra is legjobb, ha mindenki viszi magával a teljes mezőgazdasági szettet.

Na, de a történetünk még nem ért véget. Ugyanis Péter biogazda nem áll itt meg, hiszen az üvegházában szinte búzafű inkubátort hozott létre a tökéletes körülmények megteremtésével. (Ami több év kísérletezés eredménye.)
Továbbá a gyártás legkényesebb része még csak most következik: a tápanyagokat megőrző hűtve szárítás steril körülmények között.

Aztán jöhet a mérés, csomagolás, címkézés, kiszállítás, és máris tadaaam: a szánkba dobhatunk napi kétkapszulányi kincset érő port.

Ennek köszönhetően csak elenyésző ember válik a búzafűlé „rabjává”, ami Simon Péter biogazda számára igen kellemes kötöttség, hiszen egy élethivatásról van szó, ahogy már volt szó erről itt.

Zárásként, ahogy a mesék végén is van: Aki nem hiszi, járjon utána!

Ha úgy gondolod, a búzafűnek elég egy „rabszolga” is, akkor a kényelmes egészséget itt választhatod, de még informálódhatsz is a jótékony hatásokról ide kattintva.

nyakal.jpg

Az előző bejegyzésben leírtak folytatásaként:

Csíráztatást követően beszereztem egy étkezdei önkiszolgálós tálat, amibe elterítettem a földet, majd rá egyenletesen a kicsírázott magokat, és letakarva egy másik tállal 3 napot vártam. (4. nap).

Ekkor levettem a takarást, amit majdnem vissza is dobtam meglepetésemben, mert nem éppen a várt látvány fogadott. Nagy, erőteljes, kissé barnás, a fényt kereső hajtások fogadtak, holott én szép zöld zászlórudakra számítottam. De hát én sem rózsás szépségemben kerültem elő édesanyámból, úgyhogy kaptak a füvek még egy esélyt.

Friss levegőre tettem a tálat a porontyokkal és kaptak némi vizet, ami ugyancsak kulcskérdés, mert egyszer sok lett, máskor meg kevés. Egyik változatot sem viselik el zúgolódás nélkül, csak a tökéletes bánásmódot szeretik, minden más trauma nekik, még ha ezt nem is közlik. (Mert ugyan hogyan tennék?)

A locsolás szükséglete függ a hőmérséklettől, páratartalomtól, napfénymennyiségtől, benti vagy kinti tartástól.

Az elhelyezés sem mindegy, mert például nem szeretik a közvetlen napsugarat, akadályozza fejlődésüket. Így a megfelelő helyre téve és próbálva biztosítani a még elviselhető körülményeket, reménykedtem. És akkor meg jön a penész. Penééész? Mégis hogy képzeli? Hiszen a fűerdő szabad levegőn van, járja a szél, és még napsütés is van, mégis bepenészedik. Ezt is meg kell oldani némi bio permettel.

Mint látható, valóban elég kényes, amit további 12 napig tudtam tapasztalni, míg aratásra kész állapotba került. (16. nap)

Folytatva a gyártás szörnyű megpróbáltatásait – ami még koránt sincs vége – valahogy ki kellett találni felkészületlen laikusként, hogyan csalogassam ki a folyékony, zöld aranyat a levelekből. Más ötlet nem lévén, jött a mákdaráló.

Szerencsére, ha nem is teli találat lett, működőképesnek bizonyult. Az egész tálat leszüretelve (25x35 cm alapterületű) a hozam egy kicsivel lett több 0,5 decinél, ami pontosan egy napi adag. Egy napi adag!?

Ez erősen meglepő volt, hiszen fél hónapot kellett várni és izzadni, amit ráadásul nekem – gyakorlatlanként – több mint 1 órába telt kipréselni.

Na de, hogy mit csináltam a lével, az legközelebb kiderül…

Ha már tűkön ülsz, a kényelmes egészséget itt választhatod, amiről bőséges információ e helyen érhető el.

Címkék: búzafűlé búzafű

dsc00056.JPGEz a bejegyzés azért született, mert számos hozzászólást kaptunk különböző posztokra, hogy miért kellene megvenni „ennyi” pénzért a Búzafűléport, mikor magunk is otthon előállíthatjuk, közel ingyen? A kérdés teljesen releváns, már csak azért is, mert eddig nem beszéltünk megfelelően a búzafűlé előállításának „szörnyű következményeiről”.

Nyílt titok, hogy én a forgalmazás bonyolult feladatát vezénylem, Simon Péter pedig a professzionális gyártásét. Ettől függetlenül, mechatronikai-mérnök hallgató lévén nekem is ki kellett próbálnom a gyakorlatban a búzafűlé „gyártását”. Így kis saját, és Péter biogazda tengernyi tapasztalatán alapulnak a következő sorok, amit három fogásban tálalunk.

Bár elmondva úgy tűnik, hogy a búzafű termesztése csupa játék és mese, de ahogy a Hupikék törpikék élete nem, ez sem az.
Kezdjük az alapozásnál, vagyis a földmunkánál. Természetesen én meg sem próbáltam produkálni azt a termőföld minőséget, amit Péter gazda évek alatt kísérletezett ki a búzafű speciális igényeinek. Ugyanis elég kényes egy jószág a búzafű, hiába milyen szépen nő az út melletti földeken. Ha nem kapja meg a megfelelő minőségű és mennyiségű tápanyagot, akkor is szép zöld lesz, de szinte hiába, mert a beltartalma nagyjából avval lesz egyenértékű, mintha kimentünk volna legelni a kerti gyepet. A fűtermesztés teljesen más műfaj, mint a búzaszem-szaporítás.

Lényeg a lényeg, hogy mindannak a jövőbeni ásványi anyag, mikró és makró elem, aminosav, fehérje, szénhidrát, vitamin, enzim és klorofill alkotóelemeinek már benne kell lennie a földben, amit a búzacsíra fel fog használni a növekedéshez. Ami azt jelenti, hogy az a termőföld pontosan egyszer használható, utána ki kell dobni, mert kimerült.

Na, de menjünk tovább, hiszen remek földünk van. Jöhet a gyártás közepe, vagyis a magja, a búzaszemek beszerzésével, amik természetesen öko forrásból származnak. (Ugyanis a nem bio mag növényi szöveteiben különösen jól feldúsul a permetezőszer és műtrágya, ami miatt a növényke kevéssé fejlődik, és mellesleg így mérgező.)

A magok áztatásához egy porcelán tálat használtam, amihez előbb külön megmostam a magokat, majd utána a tálban lévő vízbe helyeztem őket, és konyharuhával fedtem. A 12 órás áztatás után újabb mosás, majd nedves kendős tálba tétellel megint 12 óra várás a csíráztatásra (1. nap)...

A következő napok történéseit legközelebb mutatom be.

Ha addig nem bírod ki, akkor ide kattintva tudhatsz meg többet a beltartalomról, és ha az egészséget kényelmesen választod, itt megteheted.

Címkék: bio vitamin klorofill búzafűlé búzafű búzafűlépor

Egy szinttel feljebb léptünk

 2014.02.28. 11:36

194234828_640.jpg

Végre megérkezett, amire már oly rég óta készültünk.

Címkék: klorofill vegetáriánus rendelés búzafűlépor cellulózkapszula

puzzle-piece1.jpgVégül elérkeztünk az utolsó 10 nyomós érvhez a búzafűlé fogyasztása mellett:

Címkék: vitamin búzafűlé búzafűlépor

bf.jpg

Íme, egy újabb csokor érv, hogy éhgyomorra miért ne kávét, hanem inkább búzafűléport igyál!

Címkék: búzafűlé búzafűlépor

Untitled-1.jpg

Még mindig vannak érveink, hogy miért érdemes rendszeresen Búzafűléporral kezdeni a napot!

Címkék: egészség búzafűlépor

img-2869.jpg

Még mindig érdemes Búzafűléporral kezdeni napot! Itt van újabb 10 ok, hogy az egészséget válaszd!

Címkék: egészség klorofill búzafűlépor

Rendelés könnyen és gyorsan!

 2013.11.05. 09:45

thumbsup.jpg

Végre beszámolhatok nektek egy nagy fejlesztésünkről! Sok javaslatot kaptunk tőletek, hogyan is kéne egyszerűbbé és átláthatóbbá tenni rendelési felületünket. Ezeket a tanácsokat megfogadtuk, egybegyúrtuk, innentől kezdve könnyen és gyorsan tudtok rendelni. Sőt, az átvételi lehetőségek is bővültek!

Címkék: szállítás rendelés

süti beállítások módosítása